A Tájház és Kenyérsütőház Kiskunmajsa egyik legrégebbi építészeti emléke, mely hűen tükrözi a Kiskunságra jellemző népi építészet vonásait. Az egykori funkciójára utal az elnevezése, hiszen mindig kenyérsütőházként üzemelt. Az épület 1850 körül épült, mely egy téglalap alaprajzú, nádtetős ház, falát vályogból építették.
A Tájház jelenlegi állapotát három építési fázisban nyerte el:
- A legkorábbi az utcafronton álló háromosztatú lakóház, melynek berendezése a 19. század második és a 20. század első feléből származik. A szabadkéményes konyhába nyíló méretes kemence a lakórész fűtését is biztosította. Az első kamrában a fiatalabb generáció múlt század második feléből származó tárgyai tekinthetők meg.
- A második fázisban mészkő lábazatra rakott vályogtéglából építettek a házhoz egy másodlagos kamrát.
- Utolsóként épültek meg a pajták.
Az így keletkezett fésűs beépítés mellett tágas udvar húzódik kenyérsütő kemencével, veteményessel és egy fedett közösségi térrel, a Kultúrfészerrel, amely egy, a helyi értékeket felvonultató kiállításnak is helyet ad. 2020 végétől egy több részből álló interaktív kiállítás is megvalósult a tájházban, amely a búzatermesztés, őrlés és a kenyérsütés mozzanatait mutatja be, a “Tarlóhántástól a kenyérszegésig” címmel.