Jászszentlászlón, a Jókai Mór utcában található a falu egyik legrégebbi, eredeti stílusában fennmaradt épülete.
A ház a századforduló idején, 1900 tájékán épült, amelynek építtetői Győrök Julianna és Tápai Ferenc voltak.
A család 1860 körül települt Szent László Pusztára a jászsági Jászjákóhalmáról. A családfő, Győrök István, az első világháború idején a falu főbírója volt.
Az egykori külterületen felépülő paraszt-polgári stílusú tanyaépület érdekessége, hogy több mindenben eltér a környékre jellemző népi építészeti normáktól, ugyanakkor magán hordozza a polgáriasodó vidék építési jegyeit. A ház már megépülésének idején dominás, tekintélyt parancsoló, modern épületnek számított. Az egykori tanya eredetileg 3 épületből állt: főépületből, cselédlakásból és istállóból.
Belépve először a tornácra és a gangra érkezik a látogató, amelyet 4 pillér tart. A tornác nagysága és kialakítása már önmagában jelezte a benne lakó család társadalmi rangját és anyagi helyzetét. Beljebb található a konyha, amely az épület központi tere volt. Balra nyílik a szoba a kemencével, mellette pedig a tisztaszoba kapott helyet. A házhoz fürdőszoba is tartozott, amelyet a konyhán keresztül lehetett megközelíteni. A gang bal oldalán kiskonyha és egy kamra, jobb oldalán pedig magtár és pince lejáró található. Az épület helyiségei a falusi viszonyokhoz képest nagyok és tágasak, amelyek egyértelműen a polgári kultúra sajátosságai.