A csólyospálosi Varangykő túraútvonal bebarangolói hiteles képet kaphatnak egy már-már elfeledett építőanyag, a darázskő történetéről. Már az Árpád-korban is ismerték a főként alapozásoknál használt „darázskövet”, aminek tájegységenként más-más a népi elnevezése. Hívják pecsmegnek, sárkőnek, gyepkőnek, mocsárkőnek, varangykőnek és néhol a cupák névvel is lehet találkozni.
A kővágás nehéz, kézi munkát jelentett, hiszen „egy mintegy 20 kg-os, két végén hegyezett vasrudat, ami a „zuhogtatva” nevet viselte, repesztették le a közel mázsás tömböket a bányahelyeken”. A darázskő bányászata ezen a területen az 1970-es években szűnt meg. A csólyospálosihoz hasonló jelenség csupán néhány helyen – így Kaliforniában, Dél-, és Nyugat-Ausztráliában – ismert.
A terület 1978-ban kapott természetvédelmi oltalmat. A csólyospálosi réti mészkő- és dolomit-feltárás nemcsak geológiai és természetvédelmi, hanem jelentős kultúrtörténeti értéket is képvisel, hiszen egy évszázadokon át művelt népi foglalatosság: a kővágás emlékhelye.
A feltárás mellett megtekinthetőek itt a Duna-Tisza közi pásztorépítmények, melyek szerkezete a népi építészet hagyományaira támaszkodik. Anyagaik természetes anyagok, a nád, a vessző és a fa.
